Éjjel fél 2 körül gyalogosan érkeztem csak egy doboz cigiért. Nem voltam túl elegáns, tehát melegítõ, retkes cipõ, játszós mellény.

Adtam egy 10ezrest, az ipse eltette, majd a kasszásdoboz vagymi fedele mögött elkezdte rakosgatni a lóvét. Már ekkor tudtam hogy épp az imént lettem madárnak nézve. Sebaj.
A gyerek letette a pénzt a pultra, összevissza a címleteket, felül egy ezres aztán 2db kétezres, megint ezresek ötszázas stb. összevissza. Széles mozdulatokkal, jó feltûnõen elkezdtem kiszedni egyesével a bankjegyeket.

A panaszok másik jelentõs része az internetszolgáltatással kapcsolatosan érkezik - ezekbõl mintegy 300 futott be 2006-ban. Körülbelül 180 beadvány érkezett kábeltévés szolgáltatásokkal és 150 mobillal kapcsolatban, valamint száz egyéb (például postai) szolgáltatásra vonatkozott.

A hírközlési fogyasztói jogok biztosának nincs hatósági jogköre, határozatot nem hoz. A beadványok egy részét más hivatalokhoz továbbítja, tevékenysége elsõsorban a telefontársaságokkal, illetve a hírközlési piac más szereplõivel való egyeztetésekben, illetve törvénymódosító javaslatokban merül ki.

Épp a fentiek miatt, a leginkább lefelé ívelõ piac szereplõire volt a legtöbb panasz: az 1200 beadványból körülbelül 400 vezetékes telefonokkal kapcsolatban érkezett. A másik jellegzetes reklamáció - amivel kapcsolatban szintén tehetetlen a hírközlési fogyasztóvédõ -, a számlapanasz. Sajnos a joggal, vagy anélkül megreklamált számlákkal kapcsolatos vita a bíróságokra tartozik. Sem a szószólónak, sem a hírközlési hatóságnak nincs jogosultsága, hogy valakinek a számlavisszatérítése ügyében eljárjon.

A telefonon keresztül való szerzõdéskötés számos trükkre ad alkalmat az ügynököknek: elmondják mindazt, amitõl az ajánlat csábító lehet, és elhallgatják azt, amitõl a biznisz kifejezetten elõnytelen az elõfizetõnek. Az igaz, hogy a telefonon kötött szerzõdések nyolc napon belül következmények nélkül felmondhatók, de az elsõ telefonszámla hetek, az elsõ teljes hónapra vonatkozó pedig hónapok múltán érkezik, amikor a megtévesztett elõfizetõt már köti a hûségszerzõdés.

Ja, utánaszámolt valaki a bizalomkártyának?

Egy példa:

Ha 2000 Ft-onként 2 pont megy a kártyára, +5 pont, ha legalább kétszer használod a kártyádat, és egy hónapon belül minden héten 10 000 Ft-ot költesz nagybevásárlásra, akkor mennyit ír jóvá a kártyán?

Megoldás:

Tegyük fel, szombat és vasárnap 5000 - 5000 Ft megy el. Egy hónapban 8-szor járunk a CORÁban. Tehát: 2x5000x4=40 000 Ft. Ezért: 2x4x4 pont=32 pont jár. A plussz pontokkal, ami 5 pont (4000 Ft vásárlásnak felel meg), az: 37 pont per hónap.

Maradok az INTERSPAR-nál, ott még van színvonal. Tavaly elõtt, nyáron 6 doboz Mizó tartós tejet vittem vissza. Savanyú volt mind, mint az ecet. Illetve a vödör alma módszert alkalmazva: vedd ki az elsõt, kukacos.... vedd ki a másodikat, az is? ...akkor ne szarozz, öntsd ki az egészet.... Nos, odavágtam a kikent, kifent hüpi elé az infós pultra..... Aranyom töszörgött vagy 20 percet, hogy most akkor mi legyen, aztán mondá: vásároljam le az árát. Bementem hát, és bõszen válogattam, számoltam, hogy beleférjek.

A fogyasztóvá nevelés elsõdleges színtere azoban ? a nevelési-oktatási intézmények legjobb, legsikeresebb törekvései ellenére is ? változatlanul a család. Nem véletlen tehát, hogy a gyerekeket veszélyeztetõ reklámbefolyás kivédésének megtanítását is ? egyéb fogyasztóvédõ magatartásformákkal együtt ? célszerû már a családban elkezdeni. A már említett könyvében¹⁵ Melissa Müller szinte kizárólag a televízió és a reklámipar veszélyeivel foglalkozik, ezért nagyon részletesen összefoglalja azokat a tudnivalókat, amelyek szerinte szükségesek ahhoz, hogy a szülõ ellenállóvá tehesse gyermekét a televíziós és egyéb reklámok fogyasztásra való buzdításának.

Ez a tematikai sokszínûség nyilvánvalóan oktatás-módszertani változatosságot is feltételez; az írott és az elektronikus szakirodalom mindenesetre sok jó példáról is beszámol. Láthatóan a legtöbb helyen a pedagógusok a fogyasztóvédelem nevelési feladataira sem mernek vállalkozni a leírt ismeretek, tanítási segédanyagok adta biztonság nélkül. Erre utal az, hogy központi dokumentumok híján gyakran maguk az iskolák állítanak össze a tanulók kezébe adható ?tananyagot? (például különféle vásárlási útmutatókat).

A természetismereti témakörök megalapozhatják az egészségtudatos életmód, a környezeti kultúra kialakításához szükséges fogyasztói magatartást; a földrajz alkalmas lehet ? egyebek között ? a termelés és a kereskedelem alakulásának, a globális méretû egymásrautaltság állomásainak az érzékeltetésére. Az állampolgári ismeretekben mindenképpen helyet kell adni az emberi szükségletek, a jogok és kötelességek fogyasztásra is hatást gyakorló mechanizmusának ismertetésére, a szegénység és a gazdagság etikai, szociológiai és kulturális vonatkozásainak megértetésére; a vállalkozási ismeretek oktatása nem lehet teljes az eladás, vásárlás, árképzés folyamatainak tisztázása, legalább hétköznapi szintû marketingismeretek és a kereskedelmi etika alapjai nélkül.

Mint láttuk, abban ? kevés kivétellel ? minden szakmai fórum és szervezet egyetértett, hogy a fogyasztóvédelem körébe tartozó ismereteket nem egyetlen tantárgy keretében kell a tanulóknak megtanítani, hanem a korszerû fogyasztói magatartás és kultúra tudnivalóinak az egész tananyagban jelen kell lenniük. Ez tehát azt jelenti, hogy a tananyagfejlesztés során meg kell találni a módját, hogy mely tantárgyba milyen ismereteket lehet ? és kell ? beépíteni ahhoz, hogy tanulmányaik végére érve a tanulók tudatos fogyasztóként képesek legyenek ellenállni a fogyasztói társadalom különféle veszélyeinek is.

A skandináv államok gyakorlatát vették át a függetlenné vált balti államok is. Közülük sok tekintetben kiemelkedik Litvánia példája. A litván oktatás 2004-ben alakította ki nemzeti fogyasztóvédelmi stratégiáját, ennek alapján fokozatosan kívánják bevezetni a fogyasztói ismeretek iskolai oktatását a 2004 és 2006 közötti periódusban. Programjukban viszont egyaránt törekszenek a majdani fogyasztók, eladók, termelõk és szolgáltatók szükséges ismeretekkel való ellátására; ezzel jócskán kiszélesítik a fogyasztóvédelem tematikáját.

Spanyolországban az 1997/98-as tanévben három, a fogyasztóvédelem pedagógiájára szakosodott központot alakítottak ki; tették ezt annak tudatában, hogy ?a fogyasztói viselkedés a gyermekkorban alapozódik meg, ezt a kamaszkor csak folytatja, a felnõttkort pedig már ez fogja befolyásolni?. A spanyol fogyasztóvédelmi oktatásban ennek megfelelõen négy korcsoportot különítenek el: az egészen kicsiket, az alsó, illetve a felsõ tagozatos iskolásokat és a felnõtteket. S bár minden esetben határozottan kijelölték a különbözõ életkorú iskolásoknak megtanítandó témákat, a spanyol oktatási szakemberek úgy látják: csak cross-curriculáris oktatással érhetnek el e téren eredményeket.

Néhány év múlva szinte ugyanezt, a tantárgyakon átívelõ fogyasztói ismeretekre vonatkozó gondolatot fogalmazta meg egy másik pedagógiai alapdokumentum¹⁰ is, hozzátéve azonban azt, hogy ebben a tantárgyi sokszínûségben szerepet játszik a fogyasztói kultúrának az iskola által is támogatni kívánt globalizációja, mely bizonyos értelemben nemcsak a földrajzi határokat lépi át, hanem az egy-egy országra, társadalmi csoportra jellemzõ szociokulturális összefüggéseket is.

A brit fogyasztóvédõk szervezeteinek nyomására az ottani középiskolákban, az utolsó éves tanulók számára már 1967-ben megkezdték a tudatos fogyasztásra való nevelés programját ? egyelõre egy tanárok számára összeállított segédkönyv révén. Nem sokkal azután a szakemberek úgy gondolták: sokkal korábban szükség lenne a fogyasztói ismeretek elsajátítására, ezért a következõ évben már az általános iskolák tízévesei számára is kidolgoztak egy fogyasztói ismereteket tartalmazó oktatócsomagot.

A fogyasztóvédelem fontosságának elismeréséért folytatott küzdelem világméretûvé vált. Ennek jegyében a pakisztáni Iszlámábádban 1995-ben megtartott nemzetközi konferencia fogyasztóvédelmi törvényt fogadott el, és a világ országait a benne foglaltak követésére szólította fel. Két évvel késõbb a Koreai Köztársaságban rendeztek fogyasztói fesztivált. Ott hangzott el az azóta már sokszor emlegetett fogyasztóvédelmi piramis kifejezés⁸, mely az idevonatkozó törvények megalkotása, valamint az önszabályozás fontossága mellett az oktatás meghatározó szerepére is felhívta a figyelmet.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1985-ben megfogalmazott Fogyasztóvédelmi irányelvek között viszont már konkrét megfogalmazásban is szerepelt az embereknek ?a tájékozott és tudatos fogyasztóvá váláshoz szükséges ismeretek és a tudás elsajátításához való joga? kifejezés. A gyermekek jogairól szóló 1989. évi konvencióban pedig a jogalkotók világosan kimondták azt is, hogy minden törvényalkotói és politikai döntéshozatalban a gyermek jól felfogott érdekének az elsõ helyen kell szerepelnie,⁶ ennek nyomán ? az egyes tagállamokon kívül ? az Európai Unió is életbe léptetett olyan elõírásokat, amelyek sok tekintetben hatást gyakorolnak a gyerekek életére, többek között például a fogyasztóvédelem vonatkozásában.

A fogyasztók kiszolgáltatottságának felismerésében ? úgy tûnik ? az Amerikai Egyesült Államok járt az élen. Már Kennedy elnök beszélt arról a Kongresszusban, hogy a fogyasztóknak joguk van a biztonsághoz, a tájékozottsághoz, a választáshoz és ahhoz, hogy meghallgassák õket. 1968-ban aztán Amerikában létrehoztak egy fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztésére vállalkozó szervezetet is, amely ? egyebek között ? a média különféle lehetõségeit is érdeklõdési körébe vonta az érdekvédelem feladatainak megoldása céljából.

Ennek a ? néha esztelennek látszó ? költekezésnek az is a magyarázata, hogy a látszatra oly tájékozott gyerekek meglehetõsen keveset tudnak a fogyasztás igazi világáról. 12 éves tanulók körében végzett ? szintén amerikai ? felmérésbõl³ kiderült, hogy a gyerekek 28 százaléka nem tudja, hogy a hitelkártya használata egyfajta kölcsönügylet; 40 százalék nem tudta, hogy a bankkölcsön után kamatot is kell fizetni, 34 százalék pedig nincs tisztában azzal, hogy a reklámok nem mondják el egy-egy termékrõl a lényeget, az igazságot.

A gyerek ugyanis könnyû préda: még nem ismeri pontosan saját értékeit, még nem látja pontosan a közösség normáit, de a birtokolt termékek révén felállított rangsoron már magabiztosan eligazodik. A reklámozott áruk tulajdonosaként (vagy nélkülözõjeként) tehát meg tudja határozni saját közösségi helyzetét és környezetéhez való viszonyát is; ez ? természetesen ? jó vagy rossz számára, aszerint, hogy birtokában van-e mindannak, ami akkor és ott, korosztályában és szociális közegében ?menõnek? bizonyul vagy nem.

Gyermekeink beleszülettek fogyasztói társadalmunkba.
Ha ezen már nem is tudunk változtatni, legalább kapják meg
a lehetõséget, hogy öntudatos fogyasztókká váljanak.?¹

A gyerekek és a fiatalok óriási vásárlóerõt képviselnek, és a legértékesebb célpiacok egyikének számítanak. Amellett, hogy közvetlen és közvetett fogyasztók, a családon és a gyermekközösségen belül vásárlási tanácsadóként is szóhoz jutnak. Nem csoda, hogy a termelõ- és forgalmazócégek egyaránt növekvõ igyekezettel próbálkoznak meggyõzésükkel és megnyerésükkel, akár még veszélyes manipulációs eszközöket és módszereket is bevetve ?értük? ebben a csatában.