Spanyolországban az 1997/98-as tanévben három, a fogyasztóvédelem pedagógiájára szakosodott központot alakítottak ki; tették ezt annak tudatában, hogy ?a fogyasztói viselkedés a gyermekkorban alapozódik meg, ezt a kamaszkor csak folytatja, a felnõttkort pedig már ez fogja befolyásolni?. A spanyol fogyasztóvédelmi oktatásban ennek megfelelõen négy korcsoportot különítenek el: az egészen kicsiket, az alsó, illetve a felsõ tagozatos iskolásokat és a felnõtteket. S bár minden esetben határozottan kijelölték a különbözõ életkorú iskolásoknak megtanítandó témákat, a spanyol oktatási szakemberek úgy látják: csak cross-curriculáris oktatással érhetnek el e téren eredményeket.

Néhány év múlva szinte ugyanezt, a tantárgyakon átívelõ fogyasztói ismeretekre vonatkozó gondolatot fogalmazta meg egy másik pedagógiai alapdokumentum¹⁰ is, hozzátéve azonban azt, hogy ebben a tantárgyi sokszínûségben szerepet játszik a fogyasztói kultúrának az iskola által is támogatni kívánt globalizációja, mely bizonyos értelemben nemcsak a földrajzi határokat lépi át, hanem az egy-egy országra, társadalmi csoportra jellemzõ szociokulturális összefüggéseket is.

A brit fogyasztóvédõk szervezeteinek nyomására az ottani középiskolákban, az utolsó éves tanulók számára már 1967-ben megkezdték a tudatos fogyasztásra való nevelés programját ? egyelõre egy tanárok számára összeállított segédkönyv révén. Nem sokkal azután a szakemberek úgy gondolták: sokkal korábban szükség lenne a fogyasztói ismeretek elsajátítására, ezért a következõ évben már az általános iskolák tízévesei számára is kidolgoztak egy fogyasztói ismereteket tartalmazó oktatócsomagot.

A fogyasztóvédelem fontosságának elismeréséért folytatott küzdelem világméretûvé vált. Ennek jegyében a pakisztáni Iszlámábádban 1995-ben megtartott nemzetközi konferencia fogyasztóvédelmi törvényt fogadott el, és a világ országait a benne foglaltak követésére szólította fel. Két évvel késõbb a Koreai Köztársaságban rendeztek fogyasztói fesztivált. Ott hangzott el az azóta már sokszor emlegetett fogyasztóvédelmi piramis kifejezés⁸, mely az idevonatkozó törvények megalkotása, valamint az önszabályozás fontossága mellett az oktatás meghatározó szerepére is felhívta a figyelmet.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1985-ben megfogalmazott Fogyasztóvédelmi irányelvek között viszont már konkrét megfogalmazásban is szerepelt az embereknek ?a tájékozott és tudatos fogyasztóvá váláshoz szükséges ismeretek és a tudás elsajátításához való joga? kifejezés. A gyermekek jogairól szóló 1989. évi konvencióban pedig a jogalkotók világosan kimondták azt is, hogy minden törvényalkotói és politikai döntéshozatalban a gyermek jól felfogott érdekének az elsõ helyen kell szerepelnie,⁶ ennek nyomán ? az egyes tagállamokon kívül ? az Európai Unió is életbe léptetett olyan elõírásokat, amelyek sok tekintetben hatást gyakorolnak a gyerekek életére, többek között például a fogyasztóvédelem vonatkozásában.

A fogyasztók kiszolgáltatottságának felismerésében ? úgy tûnik ? az Amerikai Egyesült Államok járt az élen. Már Kennedy elnök beszélt arról a Kongresszusban, hogy a fogyasztóknak joguk van a biztonsághoz, a tájékozottsághoz, a választáshoz és ahhoz, hogy meghallgassák õket. 1968-ban aztán Amerikában létrehoztak egy fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztésére vállalkozó szervezetet is, amely ? egyebek között ? a média különféle lehetõségeit is érdeklõdési körébe vonta az érdekvédelem feladatainak megoldása céljából.

Ennek a ? néha esztelennek látszó ? költekezésnek az is a magyarázata, hogy a látszatra oly tájékozott gyerekek meglehetõsen keveset tudnak a fogyasztás igazi világáról. 12 éves tanulók körében végzett ? szintén amerikai ? felmérésbõl³ kiderült, hogy a gyerekek 28 százaléka nem tudja, hogy a hitelkártya használata egyfajta kölcsönügylet; 40 százalék nem tudta, hogy a bankkölcsön után kamatot is kell fizetni, 34 százalék pedig nincs tisztában azzal, hogy a reklámok nem mondják el egy-egy termékrõl a lényeget, az igazságot.

A gyerek ugyanis könnyû préda: még nem ismeri pontosan saját értékeit, még nem látja pontosan a közösség normáit, de a birtokolt termékek révén felállított rangsoron már magabiztosan eligazodik. A reklámozott áruk tulajdonosaként (vagy nélkülözõjeként) tehát meg tudja határozni saját közösségi helyzetét és környezetéhez való viszonyát is; ez ? természetesen ? jó vagy rossz számára, aszerint, hogy birtokában van-e mindannak, ami akkor és ott, korosztályában és szociális közegében ?menõnek? bizonyul vagy nem.

Gyermekeink beleszülettek fogyasztói társadalmunkba.
Ha ezen már nem is tudunk változtatni, legalább kapják meg
a lehetõséget, hogy öntudatos fogyasztókká váljanak.?¹

A gyerekek és a fiatalok óriási vásárlóerõt képviselnek, és a legértékesebb célpiacok egyikének számítanak. Amellett, hogy közvetlen és közvetett fogyasztók, a családon és a gyermekközösségen belül vásárlási tanácsadóként is szóhoz jutnak. Nem csoda, hogy a termelõ- és forgalmazócégek egyaránt növekvõ igyekezettel próbálkoznak meggyõzésükkel és megnyerésükkel, akár még veszélyes manipulációs eszközöket és módszereket is bevetve ?értük? ebben a csatában.